Kedvem lenne írni egy jó depressziós bejegyzést, amiben szidom magamat, a világot, az életemet és minden létező dolgot a világon. Lenne értelme? Nem, szerintem se...

 Mégis elérkeztem a mélypontomhoz, amikor már minden idegesít. A nyár, a blog (főleg a kinézet), anyám, a hipsterek, a lassan száradó festék, az, hogy minden sorozat, amit szeretek, hiatusban van, a kibaszott gólyalét, az, hogy nincs pénzem conra, a nemlétező barátaim, az internet, a lustaságom, az undorító rendetlenség a szobámban, a szuicid hajlamaim, minden régi és minden új.

 Már előre utálom az új sulimat. Nem tudom, miért. Talán túl nagy csalódás volt az általános, és félek többet várni a gimnáziumtól. Sajnos az a "megtiszteltetés" ért, hogy már májusban megismertem leendő osztálytársaimat. Nos, fogalmazzunk úgy, hogy boldogan túléltem volna a nyarat eme tudás nélkül is, köszönöm Leövey.

 Idegesít, hogy soha, semmihez nem vagyok elég jó, a rajzaim szarok, a honlapszerkesztés sem az én asztalom, ráadásul nem is vagyok valami nagy szám. Néha úgy érzem, csak magamnak írogatok itt, mint valami idióta. Idegesít az, hogy mindenem unalmas. A ruháim, a hajam, az arcom, a dagadt testrészeim, minden ugyanolyan már évek óta, és már nem bírom. 

 Csak azt akarom, hogy vége legyen ennek. Nem is tudom, új kezdet? Egy másmilyen élet? Azt akarom, hogy jelentsek valamit az embereknek, de sose voltam az a fajta személy, akit észrevettek, vagy emberszámba vettek volna.

Csak sikerült összekotornom egy nyafogós bejegyzést. Bocs, tudom, hogy unalmas vagyok. :s