Épp azon gondolkodom, hogy megint mennyi idő telt el, mióta legutoljára jelentkeztem. Valaki tippel? :D Pontosan két hónap, egy napja nem blogoltam.
Azt hiszem, ezt már hívhatjuk rendszeres blogolásnak, két havonta hozom nektek az agymenéseimet. xd szorrinátszorri

Valahogy mindig motoszkált a fejemben a gondolat, hogy 'á, kéne már blogolni', de aztán valahogy sosem jött össze, nem volt időm/energiám/kedvem. Most viszont jöttem újra rontani a nemlétező színvonalat, egy újabb semmiértelme-bejegyzéssel.

Röviden szar se változott az eddigi unalmas életemben, minden ugyan olyan, mint két hónapja. Persze rengeteg minden történt ez idő alatt, néha teljesen másnak tűnt az egész. Talán akkor kellett volna jönnöm, elmesélni minden heppiséges dolgot, de muszáj volt kiélveznem a boldogabb napokat. 
Ha már itt tartunk, asszem az év legboldogabb hete volt a múlthét, szóval regélek arról.

Köztudott, hogy imádom a tavaszt, a meleget, és szerintem lassan fotoszintetizálni fogok, annyira élvezem a napsütést. A rettenetesen hosszú tél után igazi álom volt végre kabát nélkül, pulcsiban napozni az udvaron szünetekben, mit sem törődve a gyilkos matekórákkal. 

Minden negatív dolgot fogtam és elpakoltam az agyam egyik hátsó részébe, gontoltam, majd foglalkozom velük máskor, engem nem érdekel a valóság. Abban a világban akartam élni, amit magamnak építettem, ahol mindenki boldog és mindig nyár van. 

Namármost, mint kiderült ez nem ilyen egyszerű. Szinte éreztem, hogy túl jó hetem volt, és mivel semmi sem tökéletes, pénteken beütött a krach. 

Paddy and the rats koncertre mentünk volna Tücsivel, de nem jött össze, mivel lebetegedett, de még nem ez volt a legrosszabb, mentem bátyámmal meg egy haverunkkal. Be kell valljam, elég sok sört eltűntettünk, belőlem meg folyamatosan előjött az összes rossz dolog, amit egészen addig elraktároztam magamban. 
A koncert első felét végigkönnyeztem, zavart a tömeg, zavart hogy az első sorban alig tudtam mozdulni, zavarnak a kék-zöld-lila foltok, amikkel gazdagabb lettem. Egy idő után valahogy átjutottam a holtponton, nem érdekelt semmi, csak élveztem az egészet.
Aztán amikor vége lett a koncertnek, olyan volt mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot. Túl hamar lett vége. Eszembe jutottak a régi koncertek, amik sokkal jobbak voltak, sokkal közvetlenebbek. De persze minden változik, naív voltam azt hinni, hogy paddyék örökre a mi titkunk marad. Fájdalmas ez a fajta felismerés, de ennek is itt volt az ideje.
Voltak egyéb dolgok is, amik rosszá tették az estét, de ezeket inkább hanyagoljuk.

Végül tegnap összevesztem egy nagyon jó barátnőmmel, a maga módján elküldött melegebb éghajlatra, és a legrosszabb, hogy meg is érdemeltem.

Szóval mindezeknek köszönhetően ülök itthon önutálatba süppedve suliidőben, és blogolok.

Meg kell mondanom, most még szerencsétlenebbnek érzem magam, mert mi a faszért nem vagyok képes normális bejegyzést hozni? Állandóan csak szenvedek itt, el nem tudom képzelni, mennyire elegetek lehet belőlem. 

Később hozok majd egy normálisabb bejegyzést, ígérem, de ezeket ki kellett adnom magamból. 

na pusszanat.